
Én még abból a korból származom, amikor a megoldásokat kerestük és nem a kifogásokat gyártottuk. Egyszerű embernek vallom magam, de az élettörténetem jobban hasonlított mindig is egy nagy ívű, drámai dalhoz, mint egy könnyed popslágerhez. Dolgoztam háborús területen, ahol nem mindig volt biztos a holnap, de ma már van egy nyugodt hely a világban, ahol okos, orvos feleségemmel élek és egy többszörös szépségkirálynővel, aki egy Zokni névre hallgató szamár. Vele együtt sok állatot tartunk a birtokon, de ők már családtagok, soha nem enném meg őket. Életem során gyakran fűztek érzelmi szálak egy-egy történelmi hídhoz, ahol dolgoztam, értékes darabjaikat ma is féltve őrzöm. Szenvedélyem a Harley-m és a vasárnapi beszélgetések a káptalantóti piacon, ahol találkozhatok a vendégeimmel, ők pedig a boraimmal.
Negyvenöt, kihívásokkal és feladatokkal teli év. Hídépítőként mára már bevonultam a saját emlékkönyvembe, lezártam egy hosszú és munkás fejezetet, amiből féltve őrzöm a hídkapcsok darabkáit és néhány régi barátságot is. Meg persze megvannak a „hídjaim” is, melyeken nem tudok a mai napig sem érzelmek nélkül áthaladni. A mostari Öreg híd - egy tisztességben megöregedett „Öreg Anyó” – nagyon meghatározó szereplője volt és lesz is az életemnek, akit rendszeresen látogatok azóta is. Rengeteg élményem van ebből az időszakból, a még feszültségektől és indulatoktól hangos, hadműveleti területen történt újjáépítésekről..
A kőröshegyi Völgyhíd más szempontból volt kemény történet, itt csak a telet kellett kiiktatnom valahogy az életünkből és az építés folyamatából. Ez utóbbi küldetésünk három évig tartott és mindenki túlélte a 16 lábú „sárkányfajzat tombolását”, míg végül sikerült egy gyönyörű, kecses nővé szelidítenem. A kedvező folyamatot néha simogatással értem el, mint ahogy a borokat is legalább nyolc alkalommal érintem meg, veszem kézbe, mire a vendég ajkához ér. Csak remélni tudom, hogy ezt a szerető gondoskodást Önök is érzik majd a borokban.
Ez az a hely, ahol kiszámíthatóan, minden vasárnap megtalálható vagyok. Ez a piaci hangulat számomra olyan, mint amilyen régen, a boldog békeidőben lehetett egy kávéház. Ahol emberek együtt töltöttek néhány önfeledt órát, őszintén, ráérősen kérdezték a másikat és érdeklődve várták meg a választ. Ahol vadidegenekkel barátságok születtek és ahol szintén nem volt térerő. Bor viszont itt van bőven, sok termelő között én is személyesen állok a tételsor mellett, bízva abban, hogy sokan tisztelnek meg egy beszélgetéssel egybekötött kóstolóval. Várom Önöket most vasárnap is.